Kronológia

2020/2021

  • Ad Absurdum c. színházi előadás a TRIP WebSzínházban az MKE Intermédia és Látványtervező szakos hallgatóinak közreműködésével
  • Első félév végi tanszéki bemutató (online), melyhez weboldal is készült

2019/2020

2018/2019

  • Megőrzés folyamatban – Filmvetítés és szakmai találkozó a médiaművészetről a Ludwig Múzeumban. Beszélgetőpartnerek: Peternák Miklós, Sugár János, Nolasco-Rózsás Lívia

2017/2018

  • A Munka vs. Iskola program keretében a 2. OFF-Biennale alatt az 1. és 2. évfolyamos hallgatók nyitott műtermeként egy hónapig működött a Non-Random Galéria (Budapest, Bercsényi u. 7.)
  • Az MKE Intermédia tanszék Munka vs. Iskola c. kiállításának megnyitója, itt lett bemutatva a Hallgatói Szerződés c. kórusmű
  • Pasztellbe Kódolva, év végi bemutató
  • 1-2. évfolyamos hallgatók részvétele Sugár János vezetésével, a Transart Communication (Érsekújvár) meghívására a Performance Hajó programon

2016/2017

  • Patterns (Az MKE Intermédia Tanszék a MÜSZI-vel közösen megpályázta és elnyerte az Erste Stiftung Patterns Lectures támogatását, és Műegyetem név alatt folytatódott a Munka vs. Iskola néven megkezdett munka
  • A szavakon túl – a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszéke és a Hochschule für Gestaltung, Karlsruhe (HfG) hallgatóinak kiállítása az IMAGIT projekt keretében, Labor Galéria
  • Mobile development workshop (angol nyelven), Štěpán Kleník & Nikolaj Tutarinov, BRAINZ
  • Médium Analízis IX.
  • Tectum obscura – képek egy katonai őrhely fedezékéből. Camera obscura workshop és kiállítás az MKE Open Art keretében
  • VIDEÓ: akkor és most. A C3 videógyűjtemény. MAGMA, Románia

2015/2016

2014/2015

2013/2014

2012/2013

2011/2012

  • Bútorworkshop (Rácz Lőrinc)
  • Helyiérték/Váltófutás – kiállítás a Telep Galériában és a Labor Galériában
  • 1 híján 20. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének kiállítása. MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér. Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2. / Románia
  • MONA LISA KÉPÉBEN. Az MKE intermédia szakos hallgatóinak csoportos kiállítása. Budapest, Erzsébet tér, Akvárium Galéria
  • ZA TEXTOM / THE TEXT BEHIND. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének kiállítása Pozsonyban. Galéria PF 01. Bratislava
  • Rajz-Könyv-Feladat: Intermédia könyvbemutató, Sirály

2010/2011

2009/2010

  • Bútorworkshop (Rácz Lőrinc)
  • Például Én. Németh Hajnal kurzusának záró kiállítása. Labor Galéria
  • Látás és Atavizmus, trans-spectacularis workshop, április 26. – május 2., Pécs
  • Videó, nem videó – Intermédia retrospektív kiállítás a Millenáris, Pixel Galériában, a tanszéken készült filmes munkákból
  • Intermédia videóbemutató, Kinemathek Karlsruhe

2008/2009

  • Bútorworkshop (Rácz Lőrinc)
  • INVERZ, az Intermédia Tanszék IV. évfolyamos hallgatóinak kiállítása a Trafó Galériában
  • Lassú puccs – Az intermédia tanszék hallgatóinak kiállítása a MAMŰ Társaság Pincegalériájában
  • Intermédia videóválogatás 2004-2008, Utolsó Csepp Fesztivál

2007/2008

2006/2007

2005/2006

  • Ez nem diszkó – Az intermédia tanszék kiállítása a pécsi Hattyú Ház Kortárs Művészeti Kiállítóterében

2004/2005

2003/2004

2002/2003

  • Október 17. – november 18. Látás kiállítás (Műcsarnok). A tanszék hallgatói közül kiállítanak: Hitka Viktória, Huszár Katalin, Modor Viktória (II. évf.), Pásti Katalin, Sárai Borbála (III. évf.)
  • November 5. Tudomány Napja – Látás – a nézők szemszögéből. Előadások és beszélgetés a látáskutatás valamint a kortárs képzőművészet kapcsolatáról a Műcsarnokban rendezett kiállítás kapcsán. A Tanszék rendezvénye a Magyar Képzőművészeti Egyetem Vetítőjében
  • Február 10 -14. Ivan Ladislav Galeta egyhetes kurzusa a tanszéken
  • Március 24. Patrick Bani (Nizza – Villa Arson) bemutatója
  • Március 29. Cinema Balzac – Párizs, Rövid és Kísérleti filmek fesztiválja, a tanszéken készült videók szereplésével
  • Március 29. Trafó – Emergendsee rövidfilmfesztivál. Résztvevők a tanszékől: Lendvai Ádám, Viktorin Krisztián, Sárai Borbála
  • Április – május. EXIL Csereprogram: Marseille – Bréma – Budapest – Nizza. Résztvevők a tanszék képviseletében: Fodor János, Sárai Borbála
  • Április 29-30. A kortárs művészet oktatásának kérdései – Konferencia az ELTE BTK Művészettörténeti Intézete Legújabbkori Tanszékével közös lebonyolításban. Előadók: Beke László, Károlyi Zsigmond, Sturcz János, Kőnig Frigyes, Petrányi Zsolt, Rényi András, Bak Imre, Peternák Miklós, Körösényi Tamás, Szőke Annamária
  • Május 19. – június 22. Tanszéki kiállítás
  • Május 26. ELTE BTK Művészettörténeti Intézete Legújabbkori Tanszékének hallgatóinak szakmai beszámolója az Intermédia Tanszékkel közös feladatokról

2001/2002

  • Október 11. – november 10. Az egyetem kiállítása a Marseille-i Képzőművészeti Egyetemen, a Tanszék hallgatóinak közreműködésével
  • Október 24. “Dögöljenek meg a művészek” – Tadeusz Kantor színházi előadásának videodokumentációja es beszélgetés (a BÖF-el közös szervezésben)
  • Október 29. Cesare Pietroiusti, az Oreste és a Not-Oreste tagja a Tanszéken mutatta be munkáit
  • November 29. Utolsó csepp fesztivál. Az Intermédia Tanszék bemutatkozása (vetítés és beszélgetés)
  • December 11. Barbier
  • Február 7. John Grzinich (USA): Termografikus szekvenciák – videó és zenei performansz (a C3-mal közös rendezvény)
  • Február 14. – március 10. Tömérdek belterjes mém farm – Kiállítás a Trafó Galériában, a tanszék hallgatóinak kezdeményezésére
  • Február 21. A Münsteri Művészeti Akadémia hallagtói mutatták be munkáikat
  • Március 7. Albert Braun bemutatta a Politechnic of Fine Art, Media, Design intézményt és saját munkáit (az FKSE vendégeként)
  • Április 7. – Május 5. EXIL csereprogram; Nizza – Budapest – Bréma – Marseille. Magyar résztvevők: Katarina Sevic, Szörényi Beatrix
  • Május 15. Katarina Sevic és Szörényi Beatrix beszámolója az EXIL programról
  • Május 15 -29. A Cranbrook-i Egyetem vendéghallgatói: Aaron Anderson, Armon Means, Jessica Hayes, Robert Harrick
  • Május 26. Kalandok és Álmok – Fiatal Művészek Fesztiválja az Apáczai Kiadóban, a Tanszék hallgatóink videóbemutatója
  • 2001: science + fiction / tudomány és fikció, Kortárs médiaművészeti kiállítás a Trafó Kortárs Művészetek Házában, Budapest, június 7-17.
  • Június 23 – 30. “The new language” – workshop a kassai Technikai Egyetem művészeti fakultásának szervezésében. Résztvevők: Katarina Sevic, Sebő Ferenc

2000/2001

  • Időművek. Az intermédia tanszék részvétele a Néprajzi Múzeum Időképek 2001. című millenniumi kiállításán
  • Intermédia videóválogatás 1991–2000 (VHS formátumban is kiadva)
  • Június 19. – szeptember 2. Saison hongrois, Párizs – Maison Europeene de la Photographie, vetítés az Intermédia Tanszék hallgatóinak munkáiból
  • 2001: science + fiction / tudomány és fikció. Az Intermédia Tanszék diplomakiállítása, MKE Barcsay kiállítóterem

1999/2000

  • “Média Modell”, Műcsarnok, Budapest, augusztus 31. – szeptember 24.
  • Ronda Hauben előadása (Columbia University, New York, USA) a Media Research Alapítvány szervezésében, december
  • Február 24. Dominic Hislop (Glasgow) előadása
  • Március 9. Carl Toth, fotóművész, tanár (Cranbrook Academy of Art, Michigan, USA) előadása
  • Március 9. Bruce Chesefsky fotóművész, tanár, a Cleveland Institute of Art (Ohio, USA) galéria vezetőjének előadása
  • Április 13-14. Ira Schneider (New York / Berlin) videóművész előadása
  • Május 9. Alain Fleischer (író, fotográfus, a Le Fresnoy, Studio National des Arts Contemporains alapítója és igazgatója) “Egy példa nélküli iskola” című előadása
  • Gyukits Gábor, Artslink ösztöndíjas (Brooklyn) költő előadása
  • Felix Stalder előadása. McLuhan Program, Toronto University (Toronto, Canada) – a Media Research Alapítvány és a Pro Helvetia szervezésében. Az előadás kibővített formában 2000 júniusában jelent meg Digitális Identitás címmel a Media Research Alapítvány kiadásában
  • Erik Kluitenberg előadása, De Balie, Amszterdam
  • “Szép idő”, INTER/MEDIA/ART – Ernst Múzeum, Budapest
  • “Bel Tempo/ Nice Time”, Intermédia kiállítás, Palazzo della Regione, riva del Mandracchio, Trieszt
  • “Intermédia – Induktív csomópont”, ArtPool P60, Budapest, illetve Galéria Médium, Pozsony (a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Szlovák Művészeti Akadémia rendezéséban)
  • Válogatás az Intermedia Tanszék hallgatóinak vizsgamunkáiból, Toldi Mozi, Budapest
  • RETINA 2000, Nemzetközi Film és Videó Fesztivál, Sellye
  • Válogatás az Intermedia Tanszék hallgatóinak munkáiból, Tabán Mozi, Budapest
  • Válogatás az Intermedia Tanszék hallgatóinak munkáiból, Utolsó csepp, ODEON-Művészeti iskolák II. találkozója, Szinbád Mozi, Budapest
  • Intermedia / khm, Köln, Overstolzenhaus, július 10-14.

1998/1999

  • A tanszék felújítása
  • Művésztelepi kiállítás, Esztergom, Duna Múzeum (a művésztelepet vezette: Lévay Jenő)
  • Internet.galaxis ’98, Iparművészeti Múzeum, február 26. – március 4. (hallgatói munkák)
  • Szép idő, INTER/MEDIA/ART – Ernst Múzeum, Budapest
  • Április 10. Intermédia Tanszék Műhelykiállítás, 2. Országos Fotóhetek, Téli Galéria. Kiállítók: Esterházy Marcell, Fodor János, Reischl Szilvia, Surányi Miklós, Váradi Zsófia, Vécsei Júlia, Viktorin Krisztián; Peternák Miklós: Intermédia fotográfia
  • Bel Tempo/ Nice Time, Intermédia kiállítás, Palazzo della Regione, riva del Mandracchio, Trieszt
  • Intermédia – Induktív csomópont, ArtPool P60, Budapest, illetve Galéria Médium, Pozsony (a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Szlovák Művészeti Akadémia rendezéséban)

1997/1998

  • A tanszék felújítása
  • Október 8. Lev Manovich: A mozgókép története és az új médiaesztétika
  • November 13. Eric Davis elõadása (C3)
  • November 20-27. Kovács Győző (A Neumann Társaság alelnöke) előadássorozata. Ki találta fel a számítógépet? Van-e valaki, aki föltalálta a számítógépet? (A számítástechnika korai korszakáról a XVIII. Századtól a 60-as évekig)
  • Február 5. A Lengyel film/avant-garde vetítéssorozat programja: Jozef Robakowski munkái (Katarzina Kobro térkompozíciói, 1971. Élő galéria, 1975, Konstrukció folyamatban, 1982), Műcsarnok, Törley Terem Bevezette: Ryszard W. Kluszczynski
  • Internet.galaxis ’97, Szépművészeti Múzeum, február 28. – március 5. (hallgatói munkák)
  • Április 21. Új munkák, videóművek, installációk. Az Intermédia Tanszék vendége Antonio Muntadas
  • Május 1-3. Intermédia szakmai kirándulás a herényi Gothard csillagdába és a Bad Ischl-i osztrák fotómúzeumba hallgatói programfinanszírozási pályázat eredményeként
  • Intermédia Tanszék Mûhelykiállítás, 1. Országos Fotóhetek, Iparmûvészeti Múzeum; Peternák Miklós: Intermédia fotográfia
  • Művésztelep és kiállítás, Esztergom, Duna Múzeum (vezette: Lévay Jenő)
  • Videológia, Francia-magyar videófesztivál, Műcsarnok, Budapest – Intermedia videó bemutató

1996/1997

  • Szeptember 27. Zbiegniew Rybczynski vetítése, bevezette Zbiegniew Benedyktowicz
  • Internet.galaxis ’96, Budapest Galéria (hallgatói munkák)
  • Január – február. Részvétel A pillangó-hatás c. rendezvénysorozaton
  • Február 6. Kukorelly Endre Kreatív írás óráinak felújítása
  • Február 20. Sir David O’Clock (Najmányi László): Kopj Le Kisapám (Get Lost Buddy) előadása
  • Március 15 – 19. Interszubjektivitás: médiametafórák, játék és provokáció 6. nemzetközi Vilém Flusser szimpozion & eseménysorozat, Műcsarnok
  • Március 10-14. Szinkron-Workshop, Tölgyfa Galéria, a Magyar Iparművészeti Főiskola és a Pécsi Egyetem hallgatóival közös rendezvény
  • Március 20. Egyed László: Egy titokzatos férfi, vetítés és utána beszélgetés a rendezővel
  • Március 21. Mamax performance: TRANS VER SALE a Media Research Alapítvány szervezésében
  • Március 19-24. Mamax workshop
  • Április 15. A művelődéstörténeti előadások keretében a Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia Tanszékének vendége Marosi Ernő akadémikus, a Művészettörténeti Kutató Csoport igazgatója
  • Az előadásra és találkozóra a Kép és hasonmás című kötet megjelenése alkalmából kerül sor (John Horvath, Mark Stahlman, David Garcia, Oliver Marchart, Eveline Lubbers, Pit Schultz, Heiko Idensen, Alexei Shulgin, Heath Bunting, Kotányi Attila, Tímár Katalin, Toshiya Ueno, Benjamin Perasovic, Erik Davis, Vuk Cosic, Manuel DeLanda, Richard Barbrook). A három MetaFórum előadásainak anyagai megjelentek könyv formában (Buldózer) és elérhetők a Magyar Elektronikos Könyvtárban (MEK)
  • Október 11-13. MetaFórum III., a tartalomról, a Media Research Alapítvány szervezésében
  • Moholy-Nagy László könyvbemutató – Vision in motion
  • Művésztelepi kiállítás, Paksi Képtár

1995/1996

  • Október 6-7-8. MetaFórum II.- No borders / Budapest Networkings Conference a Media Research Alapítvány és a Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermedia Tanszékének közös szervezésében
  • Video workshop – Micky Kwella, a berlini Mediopolis és a Videofestival munkatársának a vezetésével. Esténként a Művész Moziban a VideoFest archivumából vetítések, illetve a workshopon készült munkák bemutatása
  • December 1-től Bora Gábor előadássorozata (Uppsala Universitet, Institutionen För Estetik, a Pro Renovember anda Cultura Hungariae Alapítvány, Vendégprofesszorok Magyarországon szakalapítvány résztámogatásával) – December 1. Szimuláció és modell (- két csapda dolgok foglyulejtésére); December 8. Mi a tapasztalat? (- és hogyan íródhat rá egy felületre?); December 11. Chris Hill Video history Amerikai videóművészet a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig, és a közelmúltban; December 15. A hasonlóságról (- a természet a kultúrában?); December 22. “Látni: távolból birtokolni … e távlat feltétele annak, hogy valami a lét vonatkozása legyen” (- Lét és távlatok: időben, térben)
  • Február 16. Találkozás Lyubomir Szabóval, a quadroskop feltalálójával, bemutató, workshop, Planetárium
  • Február 28. Részvétel az Internet.galaxis ’96 művészeti és informatikai bemutatón, Budapest Galéria
  • Részvétel az European Cultural Foundation Crossing Borders című fotópályázatán
  • Bruce Chesevsky, a Clevland Institute of Art tanárának előadása a Kiállítástervezés történetéről
  • Április 15-23. “Moving Modern”- Bruce Checefsky kiállítása, Beöthy Balázs, Noel Villers, Révész L. László, Roskó Gábor, Sugár János, Várnagy Tibor részvételével a Nemzeti Múzeum, Nemzeti Galéria, Hadtörténeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Belvárosi Akciósház, Valkó Margit és Topor Tünde, Kirakatrendező és Dekoratőr Iskola, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Intermédia Tanszék támogatásával, Képzőművészeti Főiskola, Barcsay-Terem, Budapest
  • BUDAPEST ART EXPO – Super Express (A. Ádám József, Erdei Gábor, Kapitány András, Seres Szilvia, Tálosi Gábor installációja a Vörösmarty téren)
  • Chinas’s first fax art exhibition – Shanghai Fax; A tanszék diákjainak résztvétele a fax akción
  • Médium-analízis: Egész napos tévénézés III. A Habarcs (A. Ádám József, Seres Szilvia, Tálosi Gábor) és az Intermedia tanszék szervezésében
  • Május 8. Dan McCaragan, a new yorki Hit and Run Theater vezetőjének előadása és performance az Epreskertben a tanszék hallgatóinak közreműködésével
  • Előadás a Habarcs (A. Ádám József, Seres Szilvia, Tálosi Gábor) szervezésében: Beöthy Balázs: X-MIX
  • Tillmann József Attila vendége Kotányi Attila (Előadás a dekonstruktivista építészetről)
  • “Pincetárlat”, az Intermédia Tanszék diákjainak kiállítása a Lengyel-Magyar Barátság Háza és a városi Önkormányzat szervezésében, Acsády-Kastély, Balatonboglár, július 22.
  • NOOTROPIC/WEB group @ the ELTE University Budapest and the Intermedia Department of the Hungarian Academy of Fine Arts
  • Művésztelep és kiállítás, Paksi Képtár (vezette: Császári Gábor)
  • Rövid zárlatok, Francia Intézet, az Intermedia Tanszék hallgatóinak közös munkája a Magyar Computerzenei Alapítvány munkatársaival (Résztvevők: Szabó Eszter Ágnes, Kapitány András, Kirkovits Andrea, Nyitrai Orsolya, Pazmandy Alexandr, Vízvári Zsolt)
  • Június 4. Baráti találkozó az Artpoolban (Diplomázó hallgatók bemutatkozása, DIN A4 vizitkártya, Intermédia portfólió, Sugár János: Media skanzen)

1994

  • Working Space II. – The genes of architecture Az Intermedia Tanszék, a bécsi Technische Universitat, a rotterdami Academie van Bouwkuns, és a berlini Hochschule der Künste hallgatóinak részvételével. (workshop-materials) (“ready for working space II”)
  • NOOTROPIC/WEB group @ the ELTE University Budapest and the Intermedia Department of the Hungarian Academy of Fine Arts

1993

  • “Jövőgyűjtés” kiállítás a Liget Galériában,
    illetve ezt követően a Szegedi Ifjúsági Házban, február 12-26.
  • NOOTROPIC/WEB group @ the ELTE University Budapest and the Intermedia Department of the Hungarian Academy of Fine Arts

1992

  • “Spektrum” kiállítás a Tűzoltó u. 72. kiállítótermében (A Bartók 32 Galériával közös szervezésben), november 13-15.

1990/1991

  • Peternák Miklós: Bevezetés a képelméletbe I-II. A magyar kísérleti film története (Előadás- és vetítéssorozat a Magyar Film Intézet Örökmozgó Filmmúzeumával közösen)
  • Sugár János: A médiakutatás mint szempont (a radikális interpretáció lehetőségei) (A radikális interpretáció lehetőségei a filmnél és a videónál, 1. félév); Hogyan készítsünk műtárgyat? (Bevezetés a láthatatlan radikalizmusba, 2. félév)
  • StAuby Tamás: Paralell-kurzus / Tanpálya-II.
  • Nagy László Gábor: Videó-gyakorlatok
  • Beke László: Kortárs művészet, az 1956 utáni művészet
  • Waliczky Tamás: Kompjútergrafika és animáció (1. félév)
  • Császári Gábor: A réskamera, tér és idő
  • Maurer Dóra interdiszciplináris festő osztályának programjai (1991-től)
  • Ursula Panhaus-Bühler: A Bayeaux-i kárpit (a Goethe Intézet támogatásával)
  • Eva Schmidt: Robert Smithsonról (R. Smithson Spiral Jetty c. filmjének vetítésével)
  • Háy Ágnes animációs film kurzusa (Filmforgatás: Haláltánc)
  • Videóművészet a Német Szövetségi Köztársaságban (Vándorkiállítás és videóbemutató a Goethe Intézettel közösen), április 25. – május 9.