Gertrud Sandqvist
A gondolkodáshoz való jog

A mûvészeti kutatás körül folyó vita hevessége kapcsán felvetõdik a kérdés, hogy mirõl is vitatkozunk valójában, a mûvészeti kutatás megszervezésének módozatairól, vagy valami egyébrõl? Nekem úgy tûnik, inkább az utóbbiról van szó. A feminista diskurzusok során megtanultam, hogy amikor mereven pozícionáljuk magunkat, általában félelembõl tesszük, amelyet a hatalom birtoklásának kérdése gerjeszt. Simone de Beauvoir egyszer azt mondta, hogy egy vitába mindig különbözõ helyzetekbõl érkezünk, én úgy érzem, hogy ez a mostani helyzet nem kimondottan a mûvészet és tudomány lényegi különbségérõl szól.
A XVII. században nemcsak Hegel érvelt azzal, hogy a mûvészet termelése reflexiót igényel. Amit mi ma mûvészetnek nevezünk, az egy - többek közt feministák és mûvészek által kidolgozott - felszabadítási stratégia eredménye, amelynek jelmondata: "Jogunk van a gondolkodáshoz." Ez a gondolat végigvonul a mûvészettörténeten, és hirtelen fenyegetetté válik, amikor megjelenik a tudomány. (...)
Miután mi nem tudósok vagyunk, hajlamosak vagyunk a tudományt homogén területnek tekinteni, hasonlóképpen, ahogyan a tudósok tekintenek a mûvészetre. Ez szerintem vakvágány, azt hiszem el kellene kerülni a nagybetûs Mûvészet és Tudomány emlegetését.

Mi Malmöben, abban hiszünk, hogy veszélyes radikálisan szétválasztani a mûvészt, kurátort és írót. Fel kell ismernünk a különbségeket, ám ugyanakkor képesnek kell lennünk gondolatot cserélni, Svédországban e gondolatcsere létrejöttéhez próbálunk helyet teremteni.
(...)
(Szerk: ks)