Methododicy

A téma aktualitása a mûvészeti kutatás kérdéskörének újragondolását kívánja meg: milyen kritériumok alapján történjen sajátosságának definiálása?

A kutatás fogalmához kapcsolódó elvárások: szervezett megközelítés, az információ rendszerezett analízise, a tudásgazdasághoz való hozzájárulás, valamint a világ megértését vagy "jobbítását" célnak tekintõ etikai hozzáállás, amelyben egy módszer definiálása elsõdleges. Ez diszciplínáktól függetlenül kérdések feltevésének és válaszok megfogalmazásának folyamatát, illetve ezek közötti módszeres kapcsolat kialakítását jelenti.
A mai mûvészeti gyakorlatban a kérdések hasonlóképpen tevõdnek fel, hiszen a modernizmusban a gyakorlat mint termelés modelljének helyébe az elméletalapú kísérletezés lépett. Míg a klasszikus, akadémikus modellben a kísérlet a tapasztalatba ágyazódott, az új modellben ez megfordul. A mai mûvészeti gyakorlatot nem az objektivitás és empirizmus jellemzi, általánosítás, megismételhetõség és kvantifikáció helyett egyedi, sajátos és lokális tudás létrehozására törekszik.(Baumgartner: az esztétikai tudás az egyediségbõl fakadó tudás.) Popperrel ellentétben azt mondhatjuk, hogy a mûvészeti kutatás megfelel néhány alapvetõ kritériumnak: a kommunikációra összpontosít, önkritikus hozzáállással rendelkezik, és a hangsúlyt a kutatás autonómiájára helyezi.

Míg az akadémiai kutatás elkötelezetten hasznavehetetlen, a mûvészeti kimondottan elkötelezett. Két kérdés megválaszolása elengedhetetlen. Mi indokolja, hogy e kutatás a vizuális mûvészetek terén valósuljon meg? Módszertani eszközei milyen természetûek?
A mûvészeti kutatás egy a kritikai reflexiót folyamatosan lehetõvé tevõ meta-perspektíva betoldására szorul, és egy kétrétegû módszertanii perspektívát hoz létre:
1. egyik a mûvészé, aki - Merleau-Ponty
nyomán - látja, amit mások nem. Ez a kutatást egzisztenciális helyzetünk megértésének kereséseként azonosítaná.
2. a másik a mûvészé, akinek - Lyotard nyomán - a mûvészet mibenlétének kérdését kell feltennie a képzelet aktiválásának érdekében. Emiatt perspektívája nem elõre eldönthetõ, hanem folyamatos önreflektív mozgás, amely mindegyre kijelöli önnön pozícióját.

Merev módszertan helyett tehát inkább módszerelmélet-elvet kell követnie (methododicy), amely egy határozott és racionális hitet feltételez abban a majdani módszertani eredményben, amelynek léte a priori nem igazolható.

Discours de la methode

A mûvészeti gyakorlat új helyét és szerepét az utóbbi évtizedekben lezajlott folyamatok: a modernista múzeum aurájának feloldódása, a mûvészet autonómiájának megszûnése és a mûvészettörténet ideológiaként való leleplezõdése jelöli ki. Hardt és Negri szerint napjaink domináns anyagtalan termelésének kultúrája olyan mûvészeket igényel, akik képesek magukat alkalmi módon, rugalmasan megszervezni. Mivel eszerint nem elégséges a puszta médiumspecifikus reflexió, a mûvészeti oktatásnak szakítania kell a független mûvészet paradigmájával, a diákok figyelmének - Ute Meta Bauer szerint - sokkal inkább "a politikai, társadalmi és médiaközeli feltételek"-re kellene irányulnia. Ezek a tényezõk a mûvészetet egy folyamatosan változó jelenséggé teszik.

A 90-es években a modernista diskurzus helyébe más elméleti modellek léptek, mint például a médiaelméletek, a kulturális antropológia, és a kurátori tanulmányok. Ezen új kritikai modellek kibontakoztatásában élen jár a Whitney Independent Study Program, ahol a folyamatos párbeszédek során minden autoritás megkérdõjelezhetõ, még a tárgyköröké is. A legradikálisabb a Nantes-i Multipoint program, ahol teljes egészében a résztvevõk döntik el a kutatás formáját és tartalmát.

Ez a konferencia azon a szándékán túl, hogy a mûvészeti kutatás különbözõ formáit próbálja leképezni, annak az ellenállásnak is kifejezése,
amely az akadémiai hegemónia uralkodó tudásrendszerként történõ felfogásának veszélye ellen küzd. (Ezért zajlik e szimpózium a Maison Descartes-ban - õ volt az, aki merészelte megkérdõjelezni a tudástermelés határait és lehetõségeit)

A mûvészeti kutatás miként különbözteti meg önmagát az akadémiai kutatás más formáitól? Nem egyértelmûen besorolható az alfa, béta és gamma területek (hermeneutika, empirikus tudományok, társadalomtudományok) egyikébe sem, ám valamennyiükkel kapcsolatban van, és episztemológiai gépezetként - mint Sarat Maharaj a 11. Documenta katalógusában nevezi - folyamatosan képes a különlegesség, a szabálytalanság és a másság kritikus nézõpontjának megvalósítására.

Egy ilyen mûvészeti kutatási stratégia differenciális ikonográfiaként határozható meg, amely egy transzparenciájától és monolitikus egységétõl megfosztott világot fed fel. E világ heterogenitásának tudata toleráns, nyitott, sokrétû és értelmezõ modellek használatát feltételezi, csakis így lesz képes meta-analitikus tevékenységként megnyilvánulni. A mûvészeti kutatás csakis ezáltal tudja a képet egydimenziós lehorgonyozottságából kiemelni, mint amilyen a gazdasági maghatározottság retinális retorikája.

Napjainkban a mûvészet által nyújtható heterogén tudás fontosabbá vált, mint valaha, ezért igényel intézményes emancipációt.

(Szerk: ks)