Tartalom / Contents Keresés az Intermedia-oldalakon / Search on the Intermedia sites Intermedia home

Udo Kulterman:

Az intermedia meghatározása felé

Az intermedia más korok mûvészetéhez hasonlóan a valóság új aspektusaival állt elô. A mûvészet önmagában, alapvetô hozzáállását tekintve mindig ugyanaz: megpróbálja az embereket örökké változó környezetükhöz viszonyítani.

Az intermedia mûvészetet az teszi különbözôvé az elmúlt korok mûvészeteitôl, hogy a mi idônkben született, és így mai életünk viszonyaira reagál. A médiumok sok változáson mentek keresztül a múltban, amelyek vallási, társadalmi vagy politikai átalakulásokat jeleztek, ilyen volt például a festett üvegrôl és a freskóról a vászonfestményre való átállás vagy a grafikusmûvészet megjelenése.

Ma egy másféle átalakulással kell szembenéznünk, nevezetesen a festészet és a szobrászat intermedia mûvészetté átalakulásával. Kritikai szempontból hogyan lehetne megragadni ezt a jelenséget? Hogyan alkossunk ismérveket, amelyek megmagyarázzák a szekvenciális mûvészeti formák tapasztalatait és jelentését? Milyen módon kategorizáljuk az intermedia mûvészetet és hogyan illesszük bele a történelmi folytonosságba?

Az intermedia értékeléséhez szükséges ismérvek felállításához olyan új szempontokat kell kitûzni, amelyek kizárólag ennek a mûvészeti formának a szerkezetén alapulnak, nem pedig a szobrászaton és festészeten, vagy színházon, zenén és táncon, amelyek látszólag közel állnak az intermedia idô-orientációjához.

Az intermedia lényegét - mint minden más létezô mûvészeti forma esetében - a valósághoz való viszonyában kell tekintenünk.

Szükséges az, hogy ezt az újonnan alakult mûvészeti formát beillesszük a mûvészettörténet egészébe, mert minden új mûvészeti alkotás vagy felfogás megváltoztatja és újjáéleszti a mûvészettörténetet.

Az intermedia egyik jellegzetessége szintetizáló karaktere. Az intermedia nem csupán a korábban elszigetelt mûvészeti formák, mint pl. a festészet és tánc, zene és irodalom, szobrászat és színház összeolvasztása. Egy új forma alakult ki, amelynek saját létezési törvényekre van szüksége. A szintetizáló jelleg miatt lehetôségünk van arra, hogy a filmet és a TV-t, a videomûvészetet és eseményeket könnyebben belefoglaljuk az intermedia mûvészetbe.

Az audio-vizuális-anyagi összetettség fizikai és szellemi formában fejezôdik ki, amely a pusztán intellektuális felfogáson jóval túlmutat. Ezért mesterséges és helytelen dolog az intermedia mûvészetet a nyelvészet eszközeivel definiálni. Még a kinezika tudománya (a test mozgásával mint kommunikációs tevékenységgel foglalkozó tudomány - a ford.) sem járult hozzá sokkal többel a megoldáshoz, mint egy vonatkoztatási rendszer felállításával, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan az elmúlt korok mûvészeteit magyarázta az anatómia, a geometria és a fizika.

Az intermedia mûvészet második fontos jellegzetessége az alapvetôen dinamikus jelleg, amely gyakran használja az idôt meghatározó médiumként. Henri-Pierre Roche ezt Marcel Duchampnál így figyelte meg: „Legremekebb munkája az idô felhasználása." Késôbb más mûvészek munkaeszközként tárgyiasították az idôt és más nem materiális eszközöket. Elôfordulhatnak ugyan az intermedia mûvészetnek más formái is, amelyek nem szekvenciálisak, és amelyekben az idô kisebb szerepet, játszik de kétségtelenül nagyobb jelentôséget kap a különbözô diszciplinák egybeolvasztása és az idô bevonása. Mivel ezek a jellegzetességek a mai idôk egyedi légkörét fejezik ki, ezért úgy kell tekinteni ôket, mint a mai alapvetô emberi hozzáállások indokolt tükrözôdéseit.

Az intermedia mûvészet harmadik jellegzetessége az olyan nyitott rendszerekhez kapcsolódik, mint pl. a mûvész és a közönség kapcsolata. Az elszigetelt diszciplínák régi meghatározásai idôszerûtlenné váltak. Új szerkezeti rendek léptek a helyükbe, amelyek jelzik a múlt statikus törvényeirôl a jelen dinamikus törvényeire való átállást.

Ez nem valóságos szituációkhoz vezet, hanem a valóságból a meta-valóság új dimenziójába való átalakulást határozza meg, mégpedig a tér és az idô meta-valóságába, amelyben a mûvész a mondanivalót közvetíti.

A mûvészet meta-valóság, amely a korszaktól függôen különbözô médiumokban fejezôdik ki. Az intermedia mint mûvészeti forma a mai idôk összetettségét, ellentmondásait, szinkretikus és történelmi hozzáállását fejezi ki.

Még a mûvész teste is mint elsôdleges médium jelenhet meg az intermedia mûvészetben, ily módon kapcsolatot teremtve a jelenkor és a történelem legkorábbi idôszaka között.

Az idô múltával meg kell változtatnunk hozzáállásunkat a mûvész funkciójával kapcsolatban, hogy új megközelítés segítségével próbáljuk megérteni az intermedia mûvészetet. Lényeges, hogy legyôzzük az itéletalkotás általánosan elterjedt tekintélyelvûségét. Conrad Fiedler már a XIX. században észrevette ezt a fenyegetést, amikor a mûvészeti kritikus arrogáns és színlelt biztonsága ellen emelt szót, és szerényebb hozzáállást javasolt.

Fontos, hogy ráébredjünk: sok mai mûvészeti tevékenységet nem értünk, és az új dimenziókat csak akkor ismerhetjük fel, ha óvatosan és alázatosan, lépésrôl-lépésre tanulmányozzuk ôket.



Eredeti címe: Towards a definition of Intermedia
Theoretical Analysis of the Intermedia Art from the Solomon R. Guggenheim Museum, edited by the Experimental Intermedia Foundation
. n. Buenos Aires [1981] CAIC
Tartalom / Contents Keresés az Intermedia-oldalakon / Search on the Intermedia sites Intermedia home